"30 év, valamikor ennyi volt egy emberöltő, számomra egy mű megalkotásához kapott idő.

 

Először ösztönös voltam, majd tudatossá váltam és most ennyi idő után ismét szeretnék ösztönös lenni. Harcművészet, életforma, hit, önnevelés, mit is adhat nekünk ebben a korban?!

 

Azokat az értékeket amiket ad, mind a múltba nyúlnak vissza, aki ma ezzel foglalkozik nem le, hanem megmaradt valamilyennek.

Fontos a külső forma, mely megjelenik a technikában vagy az öltözetben, a régi fegyverekben, de ezeknél fontosabb a belső mű, melyen dolgozunk nap-nap után, hogy elérjük vagy megérjük azt, amiről a régik azt mondták, hogy mielőtt megvilágosodsz fát gyűjtesz és vizet hordasz, miután megvilágosodsz fát gyűjtesz és vizet hordasz.  

 

Szavak, amiket csak akkor érthetünk meg, ha megéltük amiről szólnak.

Keleten az emberek a teljességre törekednek, mindegy milyen tevékenységbe kezdenek számukra a tökéletességre törekvés a lényeg. 

Az egyszerű teaivást, a virágrendezést, a harcművészetet is úgy akarja végezni, gyakorolni, hogy azzal közelebb kerüljön önmaga igazi valójához. Ha ebből valamit megért a nyugati ember, akkor fogja megérteni a mi népünk ősi gondolkodásmódját, hitvilágát és életformáját.

 

Szunnyadt egy mag a földben hosszú évszázadokon át, kénytelen volt szunnyadni, mert a népünk fölött dúló viharok nem tették lehetővé, hogy kihajtson. Ez a mag a mi keletről hozott értékeinket hordozza magában. Ez a mag most kihajtott, keleti magyarok ezreiben vert gyökeret mindegy milyen társadalmi réteghez tartozik íjat fog, lóra ül, tanulmányozza őseink harcművészetét, kézművességét, a történész keletre tekint, egyértelmű lesz számukra a szkíta, hun, magyar rokonság, egység. 

Számunkra már teljesen egyértelmű a rokonság szinte az összes Ázsiai néppel, közösségek jönnek létre, hagyományőrző csapatok alakulnak, értik egymást, akik addig is érezték magukban az ilyen irányú indíttatást most már szabadon megnyilvánulhatnak. 

Nemzetünk rátalált valamire, ami újra felemelheti, ehhez a nagy egészhez, talán nem is tudatosan és talán nem is látva át kezdetekben ennek a jelentőségét, de mégis megtéve az első lépéseket ebbe az irányba. 

Kellett a ló, de nem tudtam, hogy még mit kezdjek vele, de tudtam, hogy a harcosok lovon jártak. 

Aztán az íj és a sok gyakorlás, hogy hogyan is kell vele bánni, kutatva, gyakorolva, múltba révedve, hogy megtaláljam mindazt, ami már elveszett vártam, hogy kapjak segítséget az ősöktől, hiszen ezt tanulni nem lehetett.  Hogy is volt, amit is csinálok az jó vagy sem?!

Mögöttem volt már 20 év harcművészet gyakorlása, olyanná váltam, mint a keleti emberek, így hát azzal a gondolkodással kezdtem az íjjal is gyakorolni.

Használom mind a két kezet és mind a két agy féltekét, lényem férfi és női oldalát. az ősi szimbólumot alapul véve az Jin-t és a Jangot.

Ehhez saját világ kellett, legalábbis képzeletben, hogy értékes legyen ebben a világban ez a tudás, aztán rá kellett vetíteni azt a világot erre, aztán elhelyezni benne. Erre volt jó a bemutatókon való szereplés, várjátékokon, falunapokon, lovas rendezvényeke.
Majd lett egy csapat.

Tanítványaimnak is szerettem volna lehetőséget biztosítani, hogy megmutassák tudásukat, sajnos nagyon kevesen voltak hajlandóak az áldozatos munkára.
Így csak azok maradtak, akik fejlődni akarnak, szeretik csinálni és áldozatra is készek."

P.S. (Harcművész és Lovasíjász)